Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dr. Janet Frasier

 

Kép Amikor Janet Fraiser doktornőt először a CSKP-ra helyezték, a romlottakkal kellett szembenéznie, akik ellen ő, Teal'c és Daniel Jackson immunis volt.[2] Miután Teal'cnek sikerült vérmintát szereznie a Fény földjének lakóitól, rájött, hogy ő és Daniel azért ellenállóak, mert antihisztamint szednek. Ezután több alkalommal segített a Parancsnokság emberein, csak úgy, mint idegeneken, sőt goa'uld szimbiótákon.

Janet férjhez ment egy férfihez, aki ellene volt annak, hogy ő a Légierőhöz csatlakozzon. Így 1997 után nem is maradtak többé együtt, gyermekük nem született. Később örökbefogadta Cassandrát [3], a Hanka nevű bolygó egyetlen túlélőjét. Amikor Cassandra DNS-ét egy retrovírus módosította, a kétségbeesett Fraiser kényszeríteni akarta Nirrtit, a korábbi rendszerurat, hogy gyógyítsa meg őt. Amikor Hammond tábornok felajánlotta Nirrtinek, hogy cserében szabadon elmehet, Nirrti visszautasította, mígnem Hammond emlékeztette, hogy Fraiser Cassandra nevelőanyja.[4]

Dr. Fraiser az 1-7. és a 9. évadban volt a CSKP orvosa, majd 2004-ben küldetés közben lőtték le a P3X-666-on, miközben egy sebesült katona életéért küzdött. Samantha Carter alezredes a doktornő gyászszertartásán mondott beszédében megemlékezett a sok megmentett emberről, akik Janetnek köszönhették életüket, többek között a teljes CSK-1, Simon Wells pilóta, Ian Hewles őrnagy és Conny Smith őrmester.